Geert Wilders látványos példát adott: így ne ne csináljunk jobboldali kormányt!

A Patrióták Európáért párt­család eleddig nemcsak Magyar­országon adta a legnagyobb kormánypártot, hanem Hollandiában is. Geert Wilders Szabadságpártjának kormányzásából azonban a csak belföldről nézve látható bevándorláspolitikai változásokon kívül konkrétan semmi nem látszott az európai porondon. És Wilders most már nincs is kormányon: múlt héten otthagyta a koalíciót a bevándorláspolitikai változásokkal való elégedetlensége miatt,

Méltánytalan lenne persze mindent a Szabadságpártra fogni. A hollandhoz hasonló, tisztán arányos választási rendszerek mindig instabil, igazán senkit nem kielégítő koalíciókhoz vezetnek, mert a győztes párt az országos támogatottságával arányos számú mandátumon kívül semmilyen segítséget nem kap ahhoz, hogy stabil kormányt alakíthasson. A migrációs válság ki­robbanása utáni európai politikában nemcsak a jelentéktelen támogatottságú szélsőségesekkel, hanem 15-30 százalékos eredményű rendszerkritikus pártokkal is gond nélkül kizárják a koalíciókötést a rendszer pártjai. Az arányos politikai szisztémák csak akkor működnek stabilan, ha a nagy pártok egymással alapvetően koalíció­képesek: a súlyosan polarizált társadalmak – azaz ma már a Skandinávián kívüli Európa szinte összes társadalma – csak többségi vagy legalább vegyes választási rendszer révén juthatnak stabil kormányhoz.

Például az, hogy a párt – a korábbi, veszekedős holland rendszerkritikus erők példáján okulva – extrém módon zárt: Geert Wilders az egyetlen tagja, intézményi kiépítettsége pedig méltatlan egy tizenkilenc éve létező, komoly nyugat-európai pártéhoz. Konzekvens iszlámellenes politikája mellett – amely szigorú bevándorláspolitikát, radikális Izrael-pártiságot, az iszlám által elutasított lmbtq-jogok védelmét és például a török EU-, sőt NATO-tagság szigorú ellenzését is jelenti – ez a párt szak­politikai értelemben bizony alig ért valamihez.

Ragaszkodott egy új menekült- és migrációügyi minisztérium létrejöttéhez, és meg is szerezte, de az ügyben minimum ennyire fontos igazságügyi és biztonsági minisztériumot a korábbi kormányfő Mark Rutte pártjánál hagyta. Megszerezte a gazdasági minisztériumot, de hagyta „veszni” a pénzügyet – és engedett létrejönni egy „zöldnövekedési” minisztériumot, amely szintén Ruttééknél maradt. Egyébként pedig a külföldi segélyek leállítása érdekében a Szabadságpárt kérte a súlytalan külkereskedelmi és fejlesztési minisztériumot, de kül­politikai ténykedése ebben ki is merült; a humánpolitikában pedig a csak politikai bukdácsolásra jó egészségügyi tárcát vitte el.

Innen pedig egyenes út vezetett a bukáshoz: legnagyobb kormánypártként egyetlen valódi politikai céljukat, a bevándorlás drasztikus szigorítását sem sikerült elérniük, aminek következtében az egykor 30 százalék fölötti pártról lecsatlakozott szavazóinak a harmada; a támogatottság bezuhanása pedig pánikoló, destruktív, ultimátumot meg­fogalmazó, majd a kormányt felrobbantó erővé tette a Szabadságpártot. Persze nagy párt marad így is – de a cordon sanitaire áttörésére irányuló első kísérletének csúfos kudarca hosszabb időre korlátozhatja politikai hatékonyságát. 

Hogy mi a tanulság? Szervezet, jelenlét, a nem csak egyetlen ügy miatt lojális választók nélkül illékony mozgalom csak egy politikai erő, nem párt.

Egyetlen üggyel a puttonyban ellenzékieskedni talán lehet, kormányozni viszont csak köz- és önveszélyesen.

***

(Nyitókép: MTI/EPA/ANP/Remko De Waal)